... gyújtok egy gyertyát, mert azt gondolom, hogy a legkisebb világosság is elegendő ahhoz, hogy eltűnjön a sötétség. Hogy adjak nevet is a dolognak, legyen ez a FÉNYT, MOST! És ezt teszem majd mindig, amikor tehetetlenül állok a sötétség és a gonoszság fala előtt. Nem akarok tüntetni, nem mondok semmit, csak pár percig maradok. Nem hívok senkit, aki akar, jöjjön, de ha kérhetem, ne beszéljen, ne harsogjon, pláne arról, hogy kiket képvisel. Aki eljön, magát képviselje. Ne hozzon táblát, zajongó eszközt, ne viselkedjen hivalkodó módon. Ne hozzon gyertyát, fáklyát, lámpást: fényből bőven elég egyetlen lángnyi. Ha egyedül leszek, az se baj, ha tízen leszünk az jó, ha százan még jobb. Az is lehet, hogy egyszer többen leszünk, mint a gárdisták, többen, mint a közönyösök, és talán még a gonoszoknál is többen. Most is többen vagyunk, csak nem hisszük el. Állunk a sötétség fala előtt a rettegéstől bénán, és nem merünk világot gyújtani. Aki akar imádkozzon, aki akar, csak úgy hallgasson, maradjunk pár percig, aztán fújjuk el a gyertyát, hogy jusson majd újabb sötéthullámok ellen is.
2009 november huszonhatodikán délután hatkor több mint száz jó emberrel meggyújtottam az első gyertya lángját Budapesten, a Hősök terén. (Vajda József képe)


2009. december 18., péntek

Tetvek!

Nagyon jól tudjátok, hogy a Jobbik Magyarország Mozgalom Párt ma bejelentette, hogy kit választottak meg miniszterelnök-jelöltnek, és kit szánnak államfő-jelöltnek.  Ennek ellenére egyikőtök sem számolt be az eseményről, még említés szintjén sem. Direkt néztem mindkettőtök 18:30-kor kezdődő, rendszerint erősen torzított híreit, de semmi. Természetesen, mikor a hazaáruló posztkommunista csőcselék; az álellenzéki, kádárcsecsen nevelkedett csürhe és az országunkat anno privatizálni kezdő, 1%-os senkiházi, magát meghatározni képtelen tróger banda közölte a miniszterelnök-jelöltjének a nevét, akkor azt azonnal adásba szerkesztettétek.
A Tel-Aviv2 (gyengébbek kedvéért: TV2) mikrofonja ki is volt helyezve:  
Hol van itt az egyenlő bánásmód, az esélyegyenlőség?
Undorító férgek vagytok, akiket egyszerűen el kell taposni!
Mondjuk a ti szemszögetekből érthető, hogy miért nem közöltetek még részletet sem a Jobbik sajtótájékoztatójából, hiszen olyanok hangzottak el, amit ha leadtok, azzal tökön rúgtátok volna saját magatokat. 
Mindenesetre a perceitek meg vannak számlálva, hamarosan megmutatjuk, hogy merre van Magyarország kijárata. http://www.youtube.com/watch?v=shbLfjEowjA
Ez a gesztusunk nagyon rövid ideig fog tartani, mert ha netán 2010. ősze után is lesz még pofátok a nemzetünket gyalázni és továbbrombolni, akkor kivétel nélkül mindannyian megismerkedtek egy-egy lámpavassal.

Adjon az Isten, szebb jövőt!

3 megjegyzés:

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  2. Ez egy névtelen üzenet, amit minden televízió és sok-sok televíziós személyesen is megkapott. Megvan a feladója, de nem teszem közzé, mert lehet, hogy hamis, és akkor jogi cirkusz kezdődik. (Csak azért tettem föl, mert ilyet minden nap kapunk, és talán nem baj, ha tudjátok, látjátok.)

    VálaszTörlés