... gyújtok egy gyertyát, mert azt gondolom, hogy a legkisebb világosság is elegendő ahhoz, hogy eltűnjön a sötétség. Hogy adjak nevet is a dolognak, legyen ez a FÉNYT, MOST! És ezt teszem majd mindig, amikor tehetetlenül állok a sötétség és a gonoszság fala előtt. Nem akarok tüntetni, nem mondok semmit, csak pár percig maradok. Nem hívok senkit, aki akar, jöjjön, de ha kérhetem, ne beszéljen, ne harsogjon, pláne arról, hogy kiket képvisel. Aki eljön, magát képviselje. Ne hozzon táblát, zajongó eszközt, ne viselkedjen hivalkodó módon. Ne hozzon gyertyát, fáklyát, lámpást: fényből bőven elég egyetlen lángnyi. Ha egyedül leszek, az se baj, ha tízen leszünk az jó, ha százan még jobb. Az is lehet, hogy egyszer többen leszünk, mint a gárdisták, többen, mint a közönyösök, és talán még a gonoszoknál is többen. Most is többen vagyunk, csak nem hisszük el. Állunk a sötétség fala előtt a rettegéstől bénán, és nem merünk világot gyújtani. Aki akar imádkozzon, aki akar, csak úgy hallgasson, maradjunk pár percig, aztán fújjuk el a gyertyát, hogy jusson majd újabb sötéthullámok ellen is.
2009 november huszonhatodikán délután hatkor több mint száz jó emberrel meggyújtottam az első gyertya lángját Budapesten, a Hősök terén. (Vajda József képe)


2010. július 10., szombat

Meleg méltóság menete 2010


Ott voltam feleségemmel és a fiammal a meleg méltóság menetén. Szégyelltem magam azok helyett, akik nem jöttek el, mert most éppen nem érdekük ilyen környezetben mutatkozni, és féltem azok miatt, akik féltek eljönni. Találkoztam néhány barátommal, láttam néhány szocialista politikust, egy LMP-csapatot, zászlóval. Gyurcsány Ferenccel és Szabó Zoltánnal jót beszélgettünk. (Stiller Ákos képe - HVG.hu)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése