... gyújtok egy gyertyát, mert azt gondolom, hogy a legkisebb világosság is elegendő ahhoz, hogy eltűnjön a sötétség. Hogy adjak nevet is a dolognak, legyen ez a FÉNYT, MOST! És ezt teszem majd mindig, amikor tehetetlenül állok a sötétség és a gonoszság fala előtt. Nem akarok tüntetni, nem mondok semmit, csak pár percig maradok. Nem hívok senkit, aki akar, jöjjön, de ha kérhetem, ne beszéljen, ne harsogjon, pláne arról, hogy kiket képvisel. Aki eljön, magát képviselje. Ne hozzon táblát, zajongó eszközt, ne viselkedjen hivalkodó módon. Ne hozzon gyertyát, fáklyát, lámpást: fényből bőven elég egyetlen lángnyi. Ha egyedül leszek, az se baj, ha tízen leszünk az jó, ha százan még jobb. Az is lehet, hogy egyszer többen leszünk, mint a gárdisták, többen, mint a közönyösök, és talán még a gonoszoknál is többen. Most is többen vagyunk, csak nem hisszük el. Állunk a sötétség fala előtt a rettegéstől bénán, és nem merünk világot gyújtani. Aki akar imádkozzon, aki akar, csak úgy hallgasson, maradjunk pár percig, aztán fújjuk el a gyertyát, hogy jusson majd újabb sötéthullámok ellen is.
2009 november huszonhatodikán délután hatkor több mint száz jó emberrel meggyújtottam az első gyertya lángját Budapesten, a Hősök terén. (Vajda József képe)


2010. május 9., vasárnap

Emléktábla

Szeretnénk meghívni egy emléktábla avatására, amit a Kelenligeti Kör kezdeményezett. Helytörténeti kutatásaink során kiderítettük, hogy az a ház, amiben lakunk, ahol a Szentlélek kápolna is van, az államosítás előtt a Slachta Margit által alapított katolikus szerzetesközösség, a Szociális Testvérek Társasága tulajdonában volt, s 1944-45-ben részét képezte annak az embermentő hálózatnak, ahol az üldözött zsidókat bújtatták. A tábla ezt a tényt örökíti meg.
Május 12.-én szerdán 15 órakor lesz, az Ulászló u. 15. számú háznál.
Slachta Margit az első női képviselő volt a magyar Országgyűlésben 1920-ban. Keresztény feminista és jogvédő. 1915-től kezdve megkezdte a szociális munkások képzési rendszerének hazai kiépítését, a modern szociálpolitika egyik megalapozója volt.

A táblát közösen állíttatja Újbuda Önkormányzata, a Szociális Testvérek Társasága, BZSH Lágymányosi Zsinagóga, és a Kelenligeti Kör.

Üdvözlettel:
Dés Rita
Kelenligeti Kör

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése