... gyújtok egy gyertyát, mert azt gondolom, hogy a legkisebb világosság is elegendő ahhoz, hogy eltűnjön a sötétség. Hogy adjak nevet is a dolognak, legyen ez a FÉNYT, MOST! És ezt teszem majd mindig, amikor tehetetlenül állok a sötétség és a gonoszság fala előtt. Nem akarok tüntetni, nem mondok semmit, csak pár percig maradok. Nem hívok senkit, aki akar, jöjjön, de ha kérhetem, ne beszéljen, ne harsogjon, pláne arról, hogy kiket képvisel. Aki eljön, magát képviselje. Ne hozzon táblát, zajongó eszközt, ne viselkedjen hivalkodó módon. Ne hozzon gyertyát, fáklyát, lámpást: fényből bőven elég egyetlen lángnyi. Ha egyedül leszek, az se baj, ha tízen leszünk az jó, ha százan még jobb. Az is lehet, hogy egyszer többen leszünk, mint a gárdisták, többen, mint a közönyösök, és talán még a gonoszoknál is többen. Most is többen vagyunk, csak nem hisszük el. Állunk a sötétség fala előtt a rettegéstől bénán, és nem merünk világot gyújtani. Aki akar imádkozzon, aki akar, csak úgy hallgasson, maradjunk pár percig, aztán fújjuk el a gyertyát, hogy jusson majd újabb sötéthullámok ellen is.
2009 november huszonhatodikán délután hatkor több mint száz jó emberrel meggyújtottam az első gyertya lángját Budapesten, a Hősök terén. (Vajda József képe)


2010. március 3., szerda

Kegyeleti Őrség a Hősök terén

2010 március 6.-án 10 és 17 óra között, Budapesten
Kegyeleti őrségállást tartunk a központi nemzeti kegyeleti helyszínen, a Hősök terén, az Ismeretlen Katona emlékművénél, roma és antifasiszta szervezetek, civilek, közéleti személyiségek részvételével.
Emlékezünk a múltra: a Holokauszt áldozataira.
Emlékezünk a jelenre: a vétlen roma áldozatokra.
Aggódunk a jövőért.

Tiltakozunk az újnyilas militáns alakulatoknak a téren rendszeressé vált parádéi ellen.
Tiltakozunk az újnyilas Nemzeti Forradalmi Párt engedélyezett működése ellen.
Tiltakozunk az egész országban egyre erősödő rasszista, romaellenes, antiszemita, homofób, kirekesztő, gyűlöletet szító eszmerendszerek, jelenségek térhódítása, intézményesülése, fizikai erőszakba fordulása ellen.
Lehetőséget teremtünk a helyszínen a budapestiek számára is, hogy kifejezhessék együttérzésüket az áldozatok családjával, hogy szerény adomány juttatásával segíthessenek a túlélő családtagok nehéz helyzetén.
Várunk minden, a demokrácia, tolerancia iránt elkötelezett, a szélsőjobbos, rasszista, neo-fasiszta, újnyilas eszmerendszert, megnyilvánulást elutasító civilt, antifasisztát, demokratát, humanistát.
Várjuk  mindazok jelentkezését, akik a kegyeleti őrségváltásban részt kívánnak venni. 
Egyeztetéshez kapcsolatfelvétel itt: orsegvaltas@gmail.com

További részletek a következő  webhelyeket is nyomon követhetők:
http://www.antifa-hungary.blogspot.com
http://m-a-l.hu
http://www.antifasiszta.hu

Magyar Antifasiszta Liga
Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezete
Országos Liberális Klub
Roma Polgárjogi Alapítvány
Magyar Ellenállók  és Antifasiszták Szövetsége – Összefogás a Demokráciáért
Demokratikus Hálózat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése