... gyújtok egy gyertyát, mert azt gondolom, hogy a legkisebb világosság is elegendő ahhoz, hogy eltűnjön a sötétség. Hogy adjak nevet is a dolognak, legyen ez a FÉNYT, MOST! És ezt teszem majd mindig, amikor tehetetlenül állok a sötétség és a gonoszság fala előtt. Nem akarok tüntetni, nem mondok semmit, csak pár percig maradok. Nem hívok senkit, aki akar, jöjjön, de ha kérhetem, ne beszéljen, ne harsogjon, pláne arról, hogy kiket képvisel. Aki eljön, magát képviselje. Ne hozzon táblát, zajongó eszközt, ne viselkedjen hivalkodó módon. Ne hozzon gyertyát, fáklyát, lámpást: fényből bőven elég egyetlen lángnyi. Ha egyedül leszek, az se baj, ha tízen leszünk az jó, ha százan még jobb. Az is lehet, hogy egyszer többen leszünk, mint a gárdisták, többen, mint a közönyösök, és talán még a gonoszoknál is többen. Most is többen vagyunk, csak nem hisszük el. Állunk a sötétség fala előtt a rettegéstől bénán, és nem merünk világot gyújtani. Aki akar imádkozzon, aki akar, csak úgy hallgasson, maradjunk pár percig, aztán fújjuk el a gyertyát, hogy jusson majd újabb sötéthullámok ellen is.
2009 november huszonhatodikán délután hatkor több mint száz jó emberrel meggyújtottam az első gyertya lángját Budapesten, a Hősök terén. (Vajda József képe)


2010. február 9., kedd

Megint mossuk a gyalázatot

Tekintettel arra, hogy valakik megint bemocskolták a Roma Holokauszt emlékművet, Clemens Prinz kezdeményezésére a Tilos Rádió munkatársai ismét lemossák a gyalázatot. Ehhez természetesen csatlakozom, ott leszek február 13-án, szombaton, 15.00 órakor a budapesti Nehru parton. Kérem, hogy aki tud, jöjjön el! Néhány percről van szó, annyit még a hidegben is ki lehet bírni. Nagyon fontos, hogy sokan álljunk ott.
Nem csak azért, hogy az elvetemül gazemberek lássák, hogy vannak, akik megvetik őket, hanem azért is, hogy a főváros és a kerület illetékesei értsék már meg végre: ideje lenne teljesíteni kötelességüket. Abszurd hungaricum az, hogy Magyarországon élő külföldiek kénytelenek letakarítani a szart és az ocsmány feliratokat egy sokezer cigány testvérünkre emlékező gránitépítményről.
Azután, délután négyre természetesen a Hollán Ernő utcába megyek a FASISZTÁKKAL NINCS PÁRBESZÉD! ANTIFASISZTA DEMONSTRÁCIÓ-ra.
Nagyon jó lenne, ha ott is sokan lennénk. Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy miközben egy náci párt a parlamentbe készül - és minden oka megvan arra, hogy reménykedjen a bejutásban -, amikor Európa fasisztái már megint a fejükbe vehetik, hogy Budapesten gyűljenek össze, mi annyit sem teszünk meg, hogy puszta jelenlétünkkel tiltakozunk. Ha kevesen leszünk, az azt mutatja, hogy megérdemeljük a sorsunkat, megérdemeljük a nácikat. Aki most fél, annak nemsokára csakugyan lesz mitől félnie.

Clemens Prinz fölhívása a Facebookon

A Civilek a szélsőjobb ellen mozgalom fölhívása a Facebookon

1 megjegyzés:

  1. "Aki most fél, annak nemsokára csakugyan lesz mitől félnie."

    na nem. nem kell félni.
    nem félni kell.
    hanem egészséges módon gondolkodva BÍZNI SAJÁT MAGUNKBAN, az értékeink, kreativitásunk és a magyar lélek jóságának erejében.
    mert van neki.
    lelke is, jóságja is.

    én ebben bízom.
    és nem vagyok hajlandó, kicsit sem, félni.

    VálaszTörlés